Barátaim, kikről tudom, hogy szeretnek,
Csillagok, melyek a sötétben vezetnek.
Az éjszakai égről ragyogják be életem,
Én legbelül mégis sírok, mert őket el nem érhetem.
Fölnézek, felettem bús fekete fellegek,
S a rég elveszett szeretetért sötét könnyet ejtenek.
Én mégis küzdök, bár tudom hiába,
Hisz becsületes ember nem való e világba.
Vannak viszont, kik mellettem állnak,
S megértő, jó barátként mindig helytállnak.
Nem vidít fel engem a Jóisten, se maga,
Csak egy odaadó, igaz barát szava.
Van, hogy sokszor lehetetlent kérünk,
De mi akkor is bátran, őszintén remélünk.
Hisszük, hogy küzdelmünk nem hiába való,
Él még a földön olyan, aki jó.
S mindegy hol vagy a föld fölött, vagy alatt,
Egy igazi, hű barát örökre megmarad.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése